„Nem kellesz, ha nem vagy hasznos” – Finnország drasztikusan szigorít a bevándorlás feltételein

Aki nem beszél finnül vagy svédül, és nincs mögötte több év munka, az alig remélhet tartós letelepedést az új szabályok szerint.

Amíg az őshonos közösségek történelmileg az európai nép részei, addig a bevándorló kisebbségek egy kulturális szempontból eltérő alapokon nyugvó társadalomból érkeztek.
„A 2015-ös migránsválság során több vezet európai politikus előirányozta a migráns közösségek integrálásának kívánalmát a többségi társadalomba. Ez a folyamat hosszú távon a bevándorló közösségek asszimilációjához vezethet. Az Európában hagyományosnak számító nemzeti és etnikai kisebbségi közösségek nyelve, hagyományai azonban az évszázados Európai értékek részét képezik, gazdagítva a kontinens történelmi kincseit, így e közösségek asszimilációja nem lehet kívánatos az európai döntéshozók számára. Ezért els lépésként szükséges definiálni és ennek mentén jogi státuszában megkülönböztetni a kétfajta kisebbségben élő közösséget.
Az első és legalapvetőbb megválaszolandó kérdés, hogy szükséges-e egyáltalán a kétfajta kisebbség elhatárolása? Véleményem szerint mindenképp szükséges, hiszen a megfelel jogi védelem garantálásához elengedhetetlen, hogy pontosan definiáljuk az egyes kategóriákat, hiszen az shonos európai népek kiemelt státuszának biztosítása, így kultúrájuk megőrzése is csak a szükséges jogi distinkciók alapján biztosítható.
Egyre több kisebbségi jogokkal foglalkozó szakjogász szerint érzékelhető az igény a kétfajta kisebbség közti különbségtételre, hiszen a megfelelő jogi distinkciók új helyzetet teremthetnének Európa őshonos közösségei számára. A bevándorló kisebbségeket azért is szükséges megkülönböztetni az őshonos kisebbségektől, hiszen amíg az őshonos nemzeti közösségek külső hatalmi döntés eredményeként kerültek kisebbségi helyzetbe (»border - shifting«), a bevándorló kisebbségek önkéntes vállalásuk alapján válnak részeseivé egy idegen társadalomnak.
Ezen felül az is meghatározó, hogy amíg az őshonos közösségek történelmileg az európai nép részei, addig a bevándorló kisebbségek egy kulturális szempontból elétrő alapokon nyugvó társadalomból érkeztek, emiatt integrációjuk külön kihívásnak számít. Harmadrészt tekintettel kell lennünk arra, hogy a migrációs válság közepette a migránsok jogainak védelmének kérdése különösen felértékelődött, valamint a társadalmi közbeszédben is kiemelt helyet foglal el, mellyel szemben az őshonos kisebbségek jogvédelme korántsem központi téma, az őshonos közösségek magukra maradtak, különös tekintettel azokra a kisebbségekre, amelyeknek nincs anyaállamuk.
Ezt az elhatárolást, illetve az őshonos közösségek többletjogainak biztosítását támasztja alá annak felismerése, hogy míg a bevándorló kisebbségek az európaitól teljesen eltérő kulturális alapokkal és történelmi hagyományokkal rendelkeznek, addig a kisebbségben élő őshonos közösségek és a többségben élő európai népek között kulturális azonosság és közös történelmi hagyományok figyelhetők meg. Másrészt a migránsok több országból, esetleg különböző földrészekről érkeznek, ekképpen az összetartozás-tudatuk sem annyira egységes, mint az évszázadok óta adott területen élő őshonos közösségek esetében. Az összetartozás-tudat pedig a nemzeti közösségek, így a kulturális sokszínűség fenntartásához elengedhetetlen, különösen a nemzeti közösségek európai integrációja miatt. Az integrációs hűség fenntartása elsődleges célja kell, hogy legyen az európai politikának, amely az shonos közösségek esetében az előjogok megadásával biztosítható, a bevándorló közösségek esetében pedig közösségeik integrációban történő érdekeltségének előmozdításával. (...)
Az európai uniós politikai színtéren leginkább a »hagyományos« és »őshonos« nemzeti kisebbségek (»traditional«, »autochtonous« national minorities) az uralkodó fogalmak. Így az Európai Parlament 2005-ös állásfoglalásában a »hagyományos vagy etnikai kisebbségek« (»traditional
or ethnic minorities«) fogalmakkal találkozunk. Az állásfoglalás leszögezi, hogy a hagyományos vagy etnikai kisebbségek problémáinak legjobb kezelése a döntéshozatali eljárások során a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elveinek figyelembe vétele a tagállam legjobb gyakorlataival összhangban. Ezen felül az állásfoglalás elismeri, hogy a hagyományos nemzeti kisebbségi közösségeknek sajátos szükségleteik vannak, melyek különböznek más kisebbségi közösségek szükségleteiről, erre pedig az Uniónak nagyobb figyelmet kellene szentelnie, tekintettel e kisebbségek megnövekedett számára a kibővült Európai Unióban.
A FUEN (Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója) »őshonos, nemzeti kisebbségekről« (»autochtonous, national minorities«) szól a kisebbségi közösségek jogait érintő alapdokumentumában.”